2010. október 17., vasárnap

Ahonnan indultunk...

Illetve folytattuk, mert már régebben is bütyköltünk mindenfélét, ezt majd nemsokára összeszedjük, és egy külön bejegyzésben megtekinthető lesz. Már amennyiben nem SPACE-t nyomok az egér gombja helyett a notebookon. :)

Tehát nyár közepe volt már, mikor ráleltem a Barka Kötősulira, és ott a Vénuszra, Ercsu remekére. Valamiért egyből GumiPókra asszociáltam (aki, mint már kiderült az egyik előző bejegyzésből, a testvérem). Úgyis közelgett a születésnapja, ez igazi meglepetés lenne, gondoltam. (végül nem az lett, de pótoltam!) Indult a fonalkeresgélés, és végül kikötöttem az 1001fonal oldalán.
Innentől már közösen választottunk fonalat, és végül ez lett. Persze meglepett, mikor kézbe vettem az 50 grammnyi fonalat, kiderült, hogy színátmenetes is, ami a fényképen nem látszott.


Sokat tipródtam a kötés elején, Ahamát nyaggattam tanácsért, aki nagyon készségesen válaszolt minden apró kérdésemre. Így végül el is készült, és bár hibát hibára halmoztam, látszik rajta a gyakorlatlanságom, de büszke vagyok rá nagyon!


Itt a színek tetszenek nagyon...



...meg itt is...



Itt pedig látszik a blokkoláskor kialakult forma :)

Utólag is szeretném megköszönni azoknak, akik nélkül a stóla nem jöhetett volna létre: Ercsu, Ahama, Barkáék, és a főnököm, aki nem nehezményezte, hogy ebédidőben kötök. :D (És a producernek, aki majd pénzt ad a megfilmesítéshez. :) )

2 megjegyzés:

  1. Ez is igazán szép lett! De tudod ugye, hogy innentől kezdve nincs megállás:o)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon köszönöm! :) Sajnos a további projektek haladását akadályozza, hogy könyvet kell kötnöm - méghozzá hivatalból, hosszúra nyúló munkaidőben. Persze az is jó, csak hát... :)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...