2013. május 31., péntek

Tempest


Nem sok mindent tudnék írni erről a kendőről, azt hiszem, a látvány önmagáért beszél. Nagyon tetszettek az egyszínűek is a ravon, de amikor ezt a fonalat megvettem, nekem valahogy rögtön ez a minta ugrott be. Volt egy kísérlet arra, hogy a kendőtestet egyszínű zöldből csináljam, de aztán Zsangyallal közösen elvetettük, nem volt szép.


minta: Tempest by Tabetha Hedrick
fonal: Barka Cinege hand-dyed by Bucilla
felhasznált mennyiség: 87 gramm
tüvek: 2,5 és 3 mm

2013. május 26., vasárnap

Ambiente


Végre elkészült az Ambientém. Igaz, hogy hiába vettem meg hozzá az eredetihez is használt fonalat, végül mégis inkább ezt a pamut–bambusz keveréket választottam. Tapasztalatom volt már vele, hiszen tavaly a Rosebud kardigánt is ebből kötöttem. Már akkor is szerettem ezt a fonalat, most sem volt másképp.
Nagyon izgultam, hogy mosás után ne változzon a mérete, és nem kellett csalódnom, pontosan ugyanolyan maradt, mint mosás előtt. Ha felveszem, pont annyira rugalmas, hogy még jó legyen rám.
A nyakával kicsit elégedetlen vagyok, eléggé kifelé pöndörödik még így mosás után is, de azt hiszem, most már így hagyom, és majd a következőnél kitalálok valamit, hogy ne ilyen legyen.

A képek csak azért csalókák, mert a Maargit előnyösebb külsejű ;), mint én, de azt hiszem, rajtam sem áll rosszul, legfeljebb kicsit kerekebb. :)



minta: Ambiente by Astrid Schramm
fonal: Schachenmayr Nomotta Cotton Bamboo
(50% pamut/50% bambusz)
szín: 3 (homok)
felhasznált mennyiség: 26,3 dkg
tüvek: 3,5 és 4 mm

Ha valaki kíváncsi az elkészítés folyamatára, akkor a werkblogon megtalálja a vonatkozó bejegyzést.




2013. május 9., csütörtök

Akkor tehát

Köszönöm a válaszaitokat! Nagyjából az derült ki, hogy sokan kíváncsiak lennének egy olyan blogfélére, ahol egy-egy darab elkészültét lehet nyomon követni. Nagyon remélem, hogy ugyanarra gondoltunk, és nem okozok csalódást senkinek. Tehát, akit érdekel, hogy én hogy kötök napról napra, a képre kattintva elérheti azt a bizonyos „werkblogot”.


2013. május 8., szerda

Werkblog vagy mi...


Tegnap az jutott eszembe, hogy mi lenne, ha írnék egy olyan blogot, ahol egy-egy darab elkészültét dokumentálom a szemek felszedésétől a leláncolásig. Ez nekem is jó lenne, mert sokszor elvesztem a fonalat, nem tudom, mit csináltam két nappal előbb, pláne ha esetleg hosszabb ideig parkolópályára kerül egy-egy projekt. Mivel tegnap elkezdtem az Ambientét kötni, ehhez a jeles alkalomhoz kötöttem az új blog születését is, vagyis megírtam az első bejegyzést, ami addig fog frissülni, bővülni, amíg el nem készül a felsőm.
Vagyis amolyan werkblog lenne ez.
A kérdésem pedig az, hogy tegyem-e publikussá, érdekel-e egyáltalán valakit hogy én hogy kötök, hogy alakítok egy-egy darabot, vagy tartsam meg magamnak és csak a végeredményt mutogassam egy rövid összefoglalóval? Ez a kérdés. :)
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...